Márton nap az iskolában
Márton napon zsíros kenyeret ettünk, teát ittunk eljátszottuk Szent Márton történetét, fogócskáztunk majd lámpás felvonulást tartottunk a környező utcákban.
TovábbMárton napon zsíros kenyeret ettünk, teát ittunk eljátszottuk Szent Márton történetét, fogócskáztunk majd lámpás felvonulást tartottunk a környező utcákban.
TovábbAz állatok világnapjához kapcsolódva a 7. és a 8. évfolyamosok az Aska Alapítvány és a Rendőrség bűnmegelőzési csoportjának szervezésében előadásokat
TovábbEbben az évben is nagyon látványosra sikerült a gyerekek Mihály napi vására. Mondókák színesítették a vásári forgatagot.
TovábbA 2.a és 4.a osztályok látványos műsorral szerepeltek idén a Böndörödőn. A közönség tetszését elnyerte a hangulatos zenés, táncos előadás.
TovábbSzeptember 1-én hagyományaink szerint az első osztályosok részére megtörtént az ünnepélye évnyitó.Az évet Nagyné Rehák Lilla nyitotta meg.
TovábbPillanatképek az iskolai- de nem iskolàs 😉- napközis tàborból. A csütörtök délelőttöt a a Koronàs parkban töltöttük Pénteken rebdőrautóban ülhettünk,majd
TovábbA kitünő bizonyitványért kapott tanulók számára a cirkuszkuponnal kapcsolatos információkról itt olvashat.
TovábbApolló Kulturális Egyesület Hullámlovas Rézfúvósok BrassVibe zenekar komolyzenei koncertjén vettek részt.
TovábbMájus 26-án megrendezésre került a gyereknap. Az intézmény apraja – nagyja egy nagy bolhapiaccal indította a napot, mely nagy népszerűségnek
Tovább